Nehezen tanultam meg játszani – de megérte

Sokáig azt hittem, hogy az élet feladatokból áll. Elvégzendő teendők, kipipálandó listák, eredmények, elvárások. Ha csinálunk valamit, annak "legyen értelme". A játék? Az valami gyerekes dolog volt számomra. Vagy luxus. Olyasmi, ami csak akkor fér bele, ha már minden kész van. (És valljuk be, mikor van kész minden?)

Aztán jött a felismerés: nem tudok játszani. Nem tudok igazán kikapcsolódni, felszabadultan örülni a pillanatnak. A nyári délutánok nem a pihenést, hanem a halogatott feladatok utolérését jelentették. A szabadság alatt is dolgozott bennem a "hasznosnak kell lenni" mantra. És ez hosszú távon nem csak fárasztó, hanem megfoszt az élet egyik legfontosabb ajándékától: az örömtől.

Évekbe telt, mire megtanultam máshogy nézni a játékra. Rájöttem, hogy a játék nem céltalan időtöltés – hanem az egyik legtermészetesebb, legmélyebb formája a tanulásnak, kapcsolódásnak és megújulásnak. Felnőttként is.

A játék tanít. Megmutatja, hogyan lazítsak a kontrollon. Hogyan bízzak abban, hogy nem kell mindig "teljesíteni" ahhoz, hogy értékes legyek. Megtanított nevetni magamon, nyitottnak lenni az újra, és újra felfedezni az élet könnyedségét.

A nyár pedig erre tökéletes időszak. A természet, a fény, a hosszabb nappalok mind arra hívnak, hogy elengedjük a komolyság görcseit, és visszataláljunk önmagunkhoz – azon a kapun keresztül, amit a játék kínál.

Ez lehet bármi: egy közös társasozás a családdal, egy vízparti spontán labdázás, egy kreatív hobbi, amit régóta halogatsz, vagy akár az is, hogy mosolyogva, kíváncsian végzed a mindennapi teendőidet. A játék nem mindig hangos vagy harsány – néha csak annyi, hogy nem veszed túl komolyan magad. Hogy ott vagy jelen, és engeded, hogy öröm szülessen abból, amit csinálsz.

Ez a nyár legyen más. Engedd meg magadnak a játékot. Ne azért, mert "hasznos", hanem mert emberi. Mert szabad vagy. Mert az élet több, mint a teljesítmény. Próbáld ki, hogy milyen érzés nem mindig a célra figyelni, hanem az útra. Az élményre. A kapcsolódásra.

És ha úgy érzed, nehéz elindulni ezen az úton – tudd, hogy nem vagy egyedül. Én is ezen az úton járok. És itt vagyok, ha kísérőre lenne szükséged.

Legyen ez a nyár a könnyedségé. A felfedezésé. A játéké.

Szeretettel,

Ildikó